Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                              Bruno Ferrero: A két jégtöm


    Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdo közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetosen huvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrol" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrol. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
    Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
    - Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyöruen süt a nap odakint!
    A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták , hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
    Meglepo módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?
    - Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
    - Csinálhatnál egy kis rést az odu tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
    A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
    Néhány hónappal késobb egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegot, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökbol két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregbol és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükrözodött.
    A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
    Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
    És ebben a boldogságban ott tükrözôdött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.
    

    Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.