Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A VARJÚ

A kakukk ősidők óta nem rak magának fészket. Tojásait más madarak fészkébe tojja, s azokkal költeti ki. Így van ez napjainkban is.

A kakukk első tojását a varjú fészkébe tojta. Szülői gondoskodásának teljes melegével ápolta a fészkében lévő minden egyes tojást, így a kakukkét is. A költési idő végeztével repedezni kezdtek a tojások és sorra kibújtak a kis alig tollas madárkák, akik egy kivételével úgy hasonlítottak egymásra, mint tájás korukban. Csak egyetlen fióka volt más, mint a többi. Szebb volt és nagyobb, mint a többi. Ő evett legtöbbet, ő kapta a legízletesebb falatokat. Gyorsabban is nőtt, mint a többiek. Mind közül ő volt a legszebb. A kakukkfiú. Ahogy telt az idő, a fészek egyre szűkebb lett a számukra. Valami furcsa véletlen folytán a varjú fiókák szép lassan sorra kipotyogtak a fészekből. A kakukkfióka egyenként rugdosta ki őket a fészekből. Ezt csak az anya varjú nem akarta tudomásul venni. Megszerette a szemre szép fiókát. A többit már ő is satnyának, semmire kellőnek vélte. Kevésbé bánta, mintha ez a szép ez a kakukkvarjú pottyant volna ki a fészekből...

Egy nap azonban a nagyranőtt, megerősödött fióka elkezdte csípkedni a varjút. Addig, addig csipkedt, amíg az, hogy mentse az életét, kénytelen kiköltözött a saját fészkéből, hátrahagyva azt a kakukkfiókának...

Azóta sopánkodik a varjú, bárhol is járjon a világban, régi fészkét sajnálva, emlegetve rekedt hangon károgva a szót, hogy:

- Kár! Kár!, Kár, Kár érte!.. Kár!..
.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

otto8509@freemail.hu

(Laci, 2009.06.07 02:58)

Ki kell jelölni hogy el lehessen olvasni annyira beleolvad a sárga.
Amúgy elég jó történet.
Azért kell foglalkozni a szerencsétlenekkel mert a nagyok később eltaposnak.?