Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

"Akik 1982 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi
mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

 

Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy
életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és
vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi
furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért
az nem volt semmi.

 

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a
sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

 

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki
Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

 

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),
az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

 

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,
műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról,
Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

 

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet
megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.

 

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt
egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld,
amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta
rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a
játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,
nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a
szülőknek.
Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

 

Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok
értetlenül mosolyognak. "

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mindegy

(mindegy, 2011.02.21 23:42)

de miért pont 82? miért nem 78 vagy 84?

Re: mindegy

(Én, 2013.01.20 22:10)

Úgy tudom, az eredeti az 1980 előtt született emberek gyerekkoráról íródott.

http://cyber-punk.mybrute.com

(Cyber punk, 2011.04.13 20:04)

Valóban teljesen más volt a MI gyerekkorunk a mostaniakhoz képest,jó volt ez a kis nosztalgiázás,eszembe jutott hogy akkoriban alig vártam a májusi felvonulásokat,mikor minden ember együtt ment egy nagy tömegben,mindenféle gyűlölködés nélkül.Büszke voltam a kisdobos nyakkendőmre,és az őrsömre.Személyesen találkoztam mindenkivel,nem az iwiwen,meg a Facebookon,a fiúk nem húztak rózsaszínű cuccokat,mert FIÚK voltak,fakarddal mentem ki csalánt írtani a Tenkes kapitánya című film után,és gyűjtöttem az iskolai Takarékbélyeget,akár10fillérest is.Igazi érték volt ez az időszak,ami nem jön vissza,és nem veheti el tőlem senki.Nem az én világom ez a mai "degeneráció"...

Re: http://cyber-punk.mybrute.com

(juuj, 2011.11.27 18:08)

Juuj,tényleg,a kisdobos,meg út törő:)az iskolai bélyeg..de széééép volt!!!!

cancalin@citromail.hu

(Barby 1984, 2011.09.28 18:28)

Engem nagymamám nevelt, igy mégjobban értem értelmét a soroknak..
hányszor hallottam töle, hogy ne kend azokat a szarokat a gyerekeidre, nyugodtan etesd erősödik a gyomra, nem lesz allergiás stb stb. igaza volt! minél jobban féltik a mai gyerekeket, annál jobban rontják el. jöhetnek nekem az ingyen és tök jo oltásokkal, hülye lennék a gyerekembe adni.. én se kaptam mégis felnöttem, söt nem voltam göthös mint a maiak, üres volt a kartonom gyereknek. szoval igaz ami igaz!

Re: cancalin@citromail.hu

(hihi, 2011.11.27 18:07)

Igy van,igaz,ami igaz!!!!:)

1992

(Fábián, 2011.02.27 19:57)

Én 92-es születésű vagyok és amiket leírt én is magaménak érzem. Ezeket az élményeket én is átéltem. Bizonyára az én korosztályomban már tényleg több az IPhone-nal rohangáló Pláza Cica, de akadnak kivételek, akik a 80-as korosztálynak reménysugarakat jelenthetnek. Valamint egyetértek az előttem szólóval, Szinivel.

asd

(Ricsi, 2011.01.10 20:32)

Hát szerintem az az utolsó pár szó, hogy "amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak" kicsit erős. Én 17 éves vagyok és őszintén szeretnék magamnak ilyen gyerekkort sőt elkeserít, hogy ehhez képest az enyém mennyire más. Nem mosolygom rajta hanem inkább sóvárgok, hogy mennyivel jobb lenne..

semi

(Szini, 2010.10.22 16:33)

És ti neveltétek a mostani gyerekeket.Ironikus mi?:)

sputyi@gmail.com

(sputyi, 2010.01.21 12:03)

Ha már Italo Disco remélem kellemes emlékeket ébreszt eme szösszenet !

http://www.youtube.com/watch?v=VGgkg0J8pGU

sputyi@gmail.com

(sputyi, 2010.01.21 11:44)

Köszi ezeket a sorokat. Rég elfeledett dolgok jutottak eszembe. Kitünően megfogalmaztad a 40-es korosztály (mint én is) akkori mindennapjait. És igen és Italo Disco forever !! De szép is volt. :)

hugy@citromail.hu

(Renata, 2009.12.03 21:42)

Hat nekem potyogtak a könnyeim ahogy olvastam a sorokat, nagyon jo volt vissza menni a gyerekkorba. Imadtam fogocskazni, es lany letemere engem engedtek a fiuk focizni, mert jol rugtam a bört. Megkora szam volt Maddonat es Nenat halgatni, es imadattal ´halgatni a Modern Tokingot.Köszönöm ezeket az emlekeket,

hm@hm.hu

(megsemigy, 2009.08.14 17:16)

Az én gyerekkorom is ilyen volt, pedig 1982-ben születtem. Ne essünk már át a ló túloldalára:)

panc67@freemail.hu

(panc, 2009.07.15 16:26)

ahogy a sorokat olvastam, végig bólogatott a fejem. Minden betűje igaz az utolsó sorig.Sajnos a mai fiatalok nem tudják mi az, hogy felelősség. Nem merik még önmagukért sem vállalni, és ha esetleg mégis megnősülnek, vagy férjhez mennek, csak a válási statisztikát fogják növelni. Sajnos az a rossz hír, hogy ez a jövőben csak rosszabb lesz.

iso.kincses@gmail.com

(isó, 2009.01.14 04:57)

Esküszöm elmorzsoltam egy nosztalgia-könnycseppet, mert kb. 99%-ban ilyen volt az én gyerekkorom is, és csak azt sajnálom, hogy nem lehetett egy kicsit még korábban, mert én ('76-os) már azért a szerelmet a Klinikából meg a Rabszolgasorsból "ismertem meg" előbb, bár akkora lúzer voltam, hogy tényleg nem engedtek focizni se, így nem csoda. De akkor is kurva jó volt kimenni az erdőbe Rambót játszani, és anélkül hunyózni az utcán, hogy futás előtt balra néztünk volna, mert egy nap kb. 2 autó ha elment arra. És még sorolhatnám...